Számtalanszor kerültünk már olyan helyzetbe, hogy az ügyfelünk nem volt elégedett az egyedileg fejlesztetett üzleti alkalmazása teljesítményével a lassú válaszidők miatt. (“Lassan fut a program.”)
Ilyenkor a programozók általában a hardver bővítését, cseréjét javasolják. Szerintem sok esetben a program optimalizálása segíthet a problémán.
Pár éve történt a következő eset:
Ügyfelünk jelezte, hogy a programja futása bizonyos helyeken nagyon lassú. Ez mérhető volt, mert voltak funkciók, amikre konzekvensen kb. 40 másodpercet kellett várni.
Megvizsgáltuk a hálózatot. Azzal minden rendben volt és egyéb hálózati műveletekben nem lehetett tapasztalni problémát.
Kipróbáltunk egy teljesen új kliens gépet, így sikerült pár másodpercet lefaragni.
Bővítettük a szervert, amivel további pár másodpercet lehetett nyerni. Végül 32-35 másodpercre sikerült a válaszidőt csökkenteni.
Ebben az esetben egy korrekt cég készítette a programot, így ők is nyitottak voltak foglalkozni a problémával és nem csak lepattintották a kérdést.
Pár nap múlva jelezték, hogy “kicsit átírtak egy-két SQL lekérdezést”. A kérdéses válaszidő így 3 másodperc alá csökkent!
Tehát nem mindig az ész nélküli bővítés a megoldás…
Amennyiben rendszergazdát keress, vállalkozása informatikai rendszerének üzemeltetéséhez:
Hirschler András
0 Responses to “Hardver bővítés vagy szoftver optimalizálás”